Film- és könyvkritika Stephenie Meyer: Twilight saga - 1. rész: Alkonyat

Újabb kritika következik, de ezúttal nemcsak filmről, hanem könyvről is lesz szó. Ezúttal az elmúlt pár év egyik legsikeresebb tinisorozatától fejtem ki a véleményem. Ez pedig a Twilight-saga, pontosabban annak első része, az Alkonyat.

Annak idején, amikor menő volt, messzire elkerültem. Egyrészt azért, mert a csapból is ez folyt, és ez sokszor azt a hatást váltja ki belőlem, hogy azért sem... majd ha lecsengett a láz. Másrészt azért, mert nem nagyon kedvelem a romantikus regényeket. A vámpírokat szeretem, de akkoriban annyira elárasztottak mindent, hogy inkább figyelmen kívül hagytam őket. 

Korábban gyakran vádoltak azzal, hogy látatlanban kritizálok, előítéletes vagyok, és elítélek valamit, amit nem is ismerek. Jelentem, ennek már vége! Nem most lett vége, hanem évekkel ezelőtt, és továbbra is folytatom azt az "utat", hogy előbb meg kell ismernem, amit kritizálni akarok. Nos, az Alkonyatot megismertem. Először a könyvet olvastam, majd Kínából hazaérkezve, nemrégiben a filmet is megnéztem. Igaz, előítéletes voltam, és nem vártam el, hogy jó legyen, de ilyenkor mindig benne van a lehetősége a pozitív csalódásnak. Általában sokkal rosszabbul érint, ha jóra számítok, és végül pofára esek. Itt rosszra számítottam, és azt is kaptam. Sőt...

Kezdjük a könyvvel, melyet májusban olvastam és értékeltem is a Molyon. A kritikám így szólt:

Amikor kijöttem Shanghaiba, akkor tudtam, hogy nem hozhatom magammal a kedvenc jó könyveimet, és eldöntöttem: általam előzetesen rossznak tartott könyveket fogok olvasni e-bookban, mert otthon mindig a jó könyveimet vettem elő. Aztán majd kiderül, hogy tényleg olyan rossz-e az adott könyv, vagy csak előítéletes vagyok.
Nos, ez a könyv tényleg olyan rossz volt… Bocsánat a rajongóktól! Sajnálom, de nekem egyáltalán nem jött be. Évekkel ezelőtt, amikor a csapból is az Alkonyat folyt, nem akartam elolvasni, és egy jó időre elaltatta minden érdeklődésemet a vámpírok iránt. Most eljött az idő, hogy elolvassam, mert nem szeretek látatlanban elítélni semmit. De a könyv befejezése után arra jöttem rá, hogy biztosan nem én vagyok a célközönség, és nem értem, mitől lehetett ez a könyv annyira népszerű.
Összefoglalom a cselekményt: egy direkt rakás szerencsétlenségnek bemutatott csaj megismerkedik egy sráccal, aki földöntúlian szép. És… ennyi! Figyelmeztettek rá, és valóban így van: a könyv 75%-ában nem történik semmi. Rendben, eleinte be kell mutatni a környezetet, de egy idő után már nagyon unalmas azt olvasni, hogy Bella minden egyes nap felkelt, reggelizett, iskolába ment, bioszórán volt, ebédelt, majd hazament, és este lefeküdt aludni. És ez több fejezeten keresztül ismétlődik. „Feldobja” ezt az unalmas cselekményt annak a még dögunalmasabb részletezése, hogy Edward földöntúlian, elképesztően, szívdöglesztően, márványszerűen, görög istenhez hasonlóan szép. Minden egyes hajszála angyalian gyönyörű, és még a lehelete is illatos, sőt ahogy mozog a szája, az is elképesztően szexi és fantasztikus. Broááf! Ennyi nyál még egy Romana-füzetben is túlcsorduló lenne… ezért is gondoltam arra, hogy ez a könyv valójában egy írásos Bravo Girl-poszter a 90-es évekből egy aktuális helyes pasival, akiről a tinilányok nyálcsorgatva ábrándozhatnak. Miért kell minden egyes mondatban kihangsúlyozni, hogy Edward szép? 100% fanservice az egész könyv. Néha nem nagyon tudtam eldönteni, hogy mi a célja a szerzőnek, mert néhány fogalmazás annyira túlcsordulóan giccses lett, de olyan felemás. Azt éreztem, hogy valami erotikus tartalmat is akart beletenni, de közben mégiscsak tizenéveseknek szól a könyv, így valójában mégse… az ilyen félmegoldásokat nem szeretem, vagy legyen benne erotikus tartalom, vagy ne.
Vámpírok. Őszintén szólva nem sok vámpíros könyvet olvastam, bár azért érdekelt a téma (inkább a régi klasszikusokat olvastam, pl. Drakula, vagy néprajzi jellegű cikkeket), de egy vámpíros könyvtől azt vártam volna el, hogy legalább van benne egy kis harapdálás meg vérszívás, vagy egyáltalán valami vérrel kapcsolatos dolog. Itt mi van? Csillogás, jó az illatod, Cullenék szépek, és ennyi. Még egy hegyes szemfog sem villant ki. Jó, nem ragaszkodom ahhoz, hogy sztereotípiák vonuljanak fel a vámpírokról (pl. hogy szépek – ez mondjuk megfelelt, sajnos túlságosan is, vagy hogy egy eltartott kisujjú társaság, éjszaka élnek, vért isznak), de valahogy nem igazán éreztem, hogy ők vámpírok lennének, szóval az unortodox vámpírkép ellenére mégiscsak kellett volna valami klasszikus elemet is beletenni. Inkább kígyóembereknek kellett volna elnevezni őket, és akkor rendben is vagyunk.
A fejezetek közül az, amikor bemutatták, hogy alakult ki Cullenék családja, még talán nagyjából érdekes volt, meg amikor Bella elment a balettstúdióba. De sajnos eddigre már teljesen elvesztettem az érdeklődésemet az egész történet iránt. Jacob alakjából még ki lehetett volna hozni valamit, bár csak bedobta a szerző ezt a farkasos-indiános sztorit, és azzal sem lett semmi. Tudom, hogy majd a folytatásokban, de itt olyan súlytalan volt még, hogy szinte el is felejtettem, hogy ilyesmi szerepelt a könyvben.
Szóval összefoglalom: örülök, hogy elolvastam, mert legalább nem mondhatja rám senki, hogy látatlanban lefikázok valamit. Alapvetően sem vagyok oda a romantikus történetekért, ha ez a fő szál, de itt már annyira émelyítően giccses volt minden egyes részlet, ahol Edward felbukkant (vagy csak gondoltak rá), hogy ez már túlment mindenen számomra, annyira öncélú volt ez az ömlengés. Bellával nem tudtam azonosulni (nyilván nem én voltam a célközönség), maximum annyiban, hogy én sem tudok táncolni. Természetfeletti románc? Ebből a témából sokkal jobbat ki lehetett volna hozni, amiben van egy kis borzongás, egy kis nyomasztó hangulat, és egy kis(!) vámpírszépség. Fél csillag, mert tetszett benne egy párbeszéd ("mióta vagy 17 éves? – egy ideje…"), és ha nullát adnék, akkor olyan, mintha nem értékeltem volna.

 Talán érezhető, hogy egy kicsit hirtelen felindulásból is írtam, rögtön, miután befejeztem a könyvet. Jelenleg éppen a folytatást, az Újholdat olvasom, és a fenti véleményem nem változott: ugyanaz a szenvedés, ugyanaz a nyökögés, sőt még fokozottabban érezhető... De erről majd a maga idejében lesz szó. Tehát a könyvről mindent leírtam, amit gondolok, így következzen a film!
A filmet nemrég néztem meg, és természetesen pár kritikát is láttam már róla, hamarabb, mint magát az alapfilmet.
A pozitívumokkal kezdem, mert azért néhányat felfedeztem benne. A film helyszínei jók, szép a táj, és Forks hangulata is jól tükröződik: álmos, esős, szürke kisváros. Itt a színek pont passzoltak a hangulathoz - ugyanis azt figyeltem meg, hogy az utóbbi időben sok filmből mintha hiányoznának a színek, agyon van effektezve és filterezve minden, hogy sötét, szürkés legyen. Cullenék háza kifejezetten jól néz ki, mintha egy lakberendezési újságból vették volna ki. A film zenéje is tetszett, és néhány jelenetben tetszett az operatőri munka. Azonban itt vége is a pozitívumoknak, és mint látható, egyiknek sincs semmi köze a cselekményhez vagy a szereplőkhöz...
Ami a cselekményt illeti, ugyanaz mondható el, mint a könyvről: nem történik a film nagyobb részében semmi. Igazából elég pontos adaptációnak mondható, de ez ebben az esetben nem túl pozitív jelző...
Ha már említettem, hogy néhány jelenetben tetszett az operatőri munka, kiemelnék egy olyat is, ahol viszont egyáltalán nem. Amikor az első napon Cullenék megjelennek az iskolai menzán, azaz bevonulnak, és Bella nézi őket, ennél a jelenetnél azt gondoltam: jaj, ugye nem lesz drámai lassítás a bevonulásnál? Hát de! Persze, hogy volt lassítás... nem nagyon, de észre lehetett venni. Ez annyira sablonos megoldás. Eleve a lassítások túlzott használata kezd elcsépeltté válni, és ebben a filmben többször is látunk ilyet. A kevesebb több lett volna.

Eléggé fotosoppnak néz ki ez a kép, és ebben a jelenetben is rengeteg lassítás volt

És most jöjjön mindenki kedvence, az, amit a legtöbben kritizálni szoktak... igen, a színészi játékról van szó. A főszereplők közül a kisebbik gond Edwarddal Cullennel van, azaz Robert Pattinsonnal. Tulajdonképpen vele nem is volt különösebb bajom, nem volt túl élettel teli, az igaz (bár az is, hogy az "élettel teli vámpír" kissé furcsának is tűnne). Azonban amíg a Harry Potter és a Tűz Serlege c. filmben, Cedric Diggoryt alakítva még kinézett valahogy, ebben a filmben kissé meredeknek éreztem azt az állítást, hogy ő itt a helyi 1. sz. szívtipró. A könyv szerint - ugye senki sem felejtette el ezt a tényt?;) - Edward maga a megtestesült angyalszerű görög isten, a filmben viszont én nem fedeztem fel benne ezt az éteri szépséget. Nyilván ez teljesen szubjektív...Ami a frizuráját illeti, engem arra emlékeztetett, mint amikor a képregényekben félresikerül egy kémiai kísérlet, és felrobban a lötty, természetesen az őrült professzor arcába. Olyankor vesz fel ilyesmi alakot a hajszerkezete.

Itt a haja nem annyira látszik, csak a csillogás. "A" csillogás :P

 És még egy fontos dolog: hiányoltam a hegyes szemfogak villogtatását a filmből (is). Vámpíros történetről beszélünk, nem igaz? Persze elképzelhető, hogy csak nem figyeltem eléggé, és nem néztem elég közelről a monitort, de nem igazán tűnt fel benne a vámpírokra jellemző fog. De hát... pont ez az egyik fő jellemzője a vámpíroknak! Még James, az egyetlen (és persze gonosz) vámpír, aki felidézte bennem a "hagyományos" vámpírokról alkotott képet, még harapás közben (!) sem rendelkezett ilyen fogakkal. Ha már Meyer elkövette azt a hibát, hogy valójában nem nézett utána a vámpírok tulajdonságainak (ahogy az a folklórban és a korábbi irodalomban úgymond kanonizálva van), akkor legalább a film készítői kijavíthatták volna ezeket a hibákat. Én kifejezetten nem szeretem, ha valami klisés, de vannak dolgok, amiket nem lehet teljes mértékben felrúgni, mert ha az összes tulajdonságot elveszem valamitől, ami általában jellemzi, felmerül a kérdés, vajon még ugyanarról a dologról beszélünk vagy valami teljesen másról?

Két vámpír van a képen, de hol vannak a hegyes szemfogak...?

Indokolatlan fanservice

De térjünk át az igazi főszereplőre, Bellára, akit Kristen Stewart alakít. Vele viszont igen súlyos problémák vannak. A színészi játéka kritikán aluli. Szempillarebegtetés, szemlesütés, hebegés-habogás, arc rángatózása, folyamatosan az ajkába harap, vagy ha nem, akkor mindig nyitva van a szája... persze a könyvben Bella egy rakás szerencsétlenségnek van leírva, na de ennyire? Egy idő után rossz nézni ezt az arcmimikát. Néha olyan érzésem volt, hogy csak teng-leng, és várja a következő utasítást, mit kell mondani vagy csinálni, addig meg inkább szemlesütve harapdálja a szája szélét. A filmből sem derül ki, tulajdonképpen mi is az oka ennek az irreális románcnak, bár állítólag Bella vérének illata vonzotta oda Edwardot, vagy valami ehhez hasonló indoklás volt. Ennek ellenére vérszívásról csak elméletben esik szó, meg a gonosz, szadista vámpírokat említve. De Cullenék ugye nem olyanok... Bella vonzódása Edwardhoz szintén elég furcsa. Persze előfordul, hogy nem lehet racionális magyarázatot adni a vonzalomra, de itt egy egész könyvön és filmen keresztül nem derül ki, hogy Edwardnak melyik tulajdonsága a nyerő. Persze rávághatjuk: a szépsége. De ez minden? Ráadásul több alkalommal is felmerül az, hogy a teste olyan, mint egy márványszobor, olyan jéghideg is... Egy hideg, nedves, esős kisvárosban mi másra is vágyhatna egy lány, mint egy jéghideg testre, nem igaz?

Ez a kép szinte mindent összefoglal, amit Bella arckifejezéseiről tudni kell

Ami a mellékszereplőket illeti, van belőlük több is. Bella osztálytársai, akik hozzák az átlagos tinik figuráját. Bella apja, Charlie Swan, aki egy kicsit Randy Marshra hasonlít a South Parkból. Itt megjegyezném, hogy már a könyvben is furcsának hangzott, hogy amikor Bella a szüleiről beszélt, Renéként és Charlieként hivatkozott rájuk. Megszólításban persze anya vagy apa, de amikor csak szó volt róluk, keresztnévvel. Aztán ott vannak maguk Cullenék: valóban van bennük valami  túlvilági, ezt sikerült jól megjeleníteni. Ugyanakkor én egyikükről sem hinném el, hogy középiskolások, ahhoz túl idősnek néznek ki. Dr. Carlisle viszont túl fiatalnak néz ki, holott elvileg ő a 30 körüli "apafigura". A könyvben is így volt megírva, viszont a filmen az összes Cullen életkorát nagyjából ugyanoda tenném. (Megjegyzem, nem vagyok túl jó az életkorok megállapításában ránézésre...) Végül pedig Blackék, az indiánok (egyben vérfarkasok is). A filmben talán Jacob karaktere az egyetlen, aki szimpatikus volt nekem. Igaz, nem sokat szerepelt, de kicsit feldobta ezt a kriptahangulatot, ami jellemzi a filmet.

Charlie

Rosalie, aki vámpír és középiskolás, de lehetne 30 éves is. Dr. Carlisle középen 30 éves.

Jacob, az indián

Néha láthatunk bevágásokat a gonosz rivális vámpírokról, akik embereket ölnek, és akár egy nyomozós szál is bejöhetne a filmbe. De nem jön be. Helyette inkább Bella és Edward sete-suta, szerelmesnek csak messziről mondható jeleneteit kell néznünk. A rivális vámpírokkal aztán történik egy nyílt konfrontáció, és jön az úgynevezett izgalmas rész, ám mint fentebb, a könyvnél írtam, eddigre már végleg elveszítettem az érdeklődésemet a történet iránt. A könyvhöz képest nincs változás, csak itt képen is láthattam, hogy végül megölik a történet egyetlen, valóban vámpírszerűen viselkedő szereplőjét.
Még két apró pozitívumot találtam a filmben, az a jelenet, amikor Edward zongorázik, egész jól sikerült, bár ennek nem sok jelentősége van a történet szempontjából. A biológiaórás jelenetben pedig volt egy pár másodperc, amikor az Edward mögött látható kitömött madárnak csak a szárnyai látszottak, így Edward olyasmi lett, mint egy angyal. Nem tudom, hogy ez szándékos volt vagy csak véletlen, mindenesetre nekem tetszett, hogy ezzel jelképezték: Edward természetfeletti lény. (Kár, hogy nem egy jobb filmben jelent meg ez...). Viszont amikor Bella körülnéz Edward szobájában, megjegyzi, hogy itt nincs ágy? De hát ott áll előtte! Edward azt feleli, nem szokott aludni. Nos, az ágy attól függetlenül ott van, még ha rá is van pakolva 1-2 ruha. Persze lehet, hogy angolul az nem ágy, csak heverő, és így valóban nincs "ágy" a szobában.:P

"Itt nincs ágy?" - de hát ott áll előtte...

Ez a beállítás kivételesen tetszett a szárnyakkal

Mit is mondhatnék még erről a filmről? Azt hiszem, nagyjából mindent leírtam. A könyv hihetetlen népszerű volt, így borítékolható volt a film sikere is. Azóta is dömpingszerűen jelennek meg a természetfeletti románc-témájú könyvek, ahol egy ember és egy valamilyen természetfeletti lény szerelmét követhetjük nyomon. A film nem volt rosszabb, mint a könyv, de nem is volt jobb. Ebből az alapanyagból ezt lehetett kihozni. A véleményemet nem befolyásolta: nem én voltam a célközönség, nem nekem szólt. De lehet, hogy 10 évvel ezelőtt sem tetszett volna (sőt, biztosan nem, akkor még ennyire sem voltam romantikus, mint mostanában.:P) Igazából eredetileg, korábban csak azért akartam megnézni, hogy lehúzhassam - ez most meg is történt, de azt hiszem, elég jól megindokoltam, miért. És ne feledjük, néhány pozitívumot is felsoroltam!

Nem szoktam pontozni, de lehet, hogy most már elkezdem, ha már a Molyon csillagoztam:

• A könyv: 0,5/5
• A film: 1/5

A posztnak folytatása következik, amint elolvastam illetve megnéztem a 2. részt!