Könyv és film - William Golding: A Legyek Ura. 1. rész.

Lassan 3 éve, hogy tagja vagyok a Molynak, és ez alatt az idő alatt sok könyvet értékeltem, olvastam, várólistára helyeztem. Az oldal elérte a célját, mert teljesen magával ragadott, és egyre inkább bukkantak fel a rég olvasott, illetve sosem látott könyvek, amiket jó lenne elolvasni. Aztán valamelyik nap eszembe jutott, hogy néha egy-egy régebbi értékelésemhez még hozzáfűznék valamit. Meg hogy a blogomban is írhatnék könyvekről... sőt a filmadaptációkról is. Nos, igazából a Legyek Ura c. könyvről jutott eszembe ez az egész. Sajnos, mivel az egyik kedvenc könyvemről van szó, nem tudok elfogulatlanul és SPOILERek nélkül írni róla, így olvassátok a posztot.;) 

1990-es film, könyv, 1963-as film

"Félek, Röfi. Önmagunktól félek. Haza akarok menni. Istenem, istenem, haza szeretnék menni."

William Golding regénye talán mindenki számára ismert: repülőgép-szerencsétlenség, egy csapat angol fiú, egy édeni sziget... hogy szerveződik meg a közösség, és hogyan bomlik fel? Civilizáció vagy vadság? Eleinte játéknak tűnik az egész, ám az események fokozatosan komorodnak. A józan ész vereséget szenved a babonás félelemmel szemben. A Molyon ezt írtam róla:

A könyv kötelező olvasmány, bár nekem sosem volt az, nem ebből az indíttatásból olvastam. De többször is elolvastam. Nagyon elgondolkodtató történet, illetve tragikus is egyben.
Érdekes, ahogy a civilizáció és a rend felbomlása, a tudat erősödése, hogy nincs kontroll, nincsenek felnőttek, és nincsenek szabályok, csak amit maguk alkotnak, hogyan vezet ahhoz, hogy ez a gyerekcsapat teljesen kivetkőzik magából. Hogy mennyit jelent egy öltözék, egy maszk: az összetartozást, a hatalmat, a vadságot… Az idilli szigeten tragédiába torkollanak az események, és nem is egybe.
A történet legkiegyensúlyozottabb szereplője Ralph, aki főszereplő is, de nem egymagában, hiszen Jack és Röfi ugyanolyan főszerepet töltenek be. Ralph az a fiú, akit vezérnek választanak, és alkalmas is erre a feladatra. Jack, aki a kórus vezetője, már korábban is főnök volt, most azonban csak később szerzi meg ezt a címet. De mint kiderül, a két vezető között ég és föld a különbség. Míg Ralph szerint szabályokra van szükség, Jackből előtör a vadászösztön. És itt van Röfi is, aki szemüveges, kövér, asztmás: kissé koravénnek hat, és kívülállónak is, de mintha ő jelképezné a felnőttek világát. Azt a világot, amelytől most megszabadultak egy időre, de lassan sóvárogni fognak utána.
A kagyló az, amely szó szerint összetrombitálja a csapatot, és a tűz, amely talán a menekülés záloga, bár nem egyszer pusztító hatalmát is megmutatja. Ralph végig a tüzet tartja a legfontosabbnak, mely jelképezheti az emberi civilizációt is: hiszen a tűz felfedezése volt az egyik legnagyobb dolog, mely az emberiség fejlődését meghatározta.
A történet kisebb főszereplői közé tartozik még Simon, Roger és Samseric (Sam és Eric, az ikrek). Simon egy különös fiú, aki csendes, de mégis bátor, maga jár utána a dolgoknak, és a vesztét is ez okozza. Roger még különösebb, szintén csendes, de a másik oldalon áll. Valójában nem Jack veszíti el a kontrollt elsőnek, hanem ő. A háttérben meghúzódva, szinte észrevétlenül hull le róla a civilizáció burka.
Az idilli környezet és az események éles ellentétben állnak egymással. A sziget éjjel egy félelmetes arcát mutatja, a titokzatos Állat pedig időről időre feltűnik valamilyen formában, előhozva a babonás félelmet, melyet addig elnyomott „a tudomány mai állása”, és amely átveszi a hatalmat a gyerekek fölött. Egy csapat, botokkal felszerelt iskolás fiú gyilkosok törzsévé alakul, majd vissza gyerekekké, de ekkor már úgyis mindegy…

A következő pár sor nem tartozik szorosan a tárgyhoz, csak egy kis személyes kiegészítés. Az jutott eszembe, hogy igazából Roger már az első feltűnésétől kezdve gyanús volt nekem. Valamiért úgy éreztem, hogy neki kiemeltebb szerepe lesz a könyvben, de azt talán még nem gondoltam, hogy negatív figura lesz. Sokszor előfordul velem, hogy egy könyv bizonyos nevű karaktere eleinte öntudatlanul összemosódik egy másik könyv másik ugyanolyan nevű karakterével. Ez a fajta véletlen "crossover" érződött itt is, mivel egy másik kedvenc könyvemben, az Északi fényben Philip Pullmantól már szerepelt egy Roger: Roger Parslow, aki a főszereplő, Lyra legjobb barátja. Valamiért mindig rá gondolok, ha ezt a nevet olvasom. Így volt Pullman másik könyvénél is, a Roger titkánál (I was a rat!), pedig az teljesen másról szól, nem tudtam kezdetben elvonatkoztatni az előbbi figurától. (Persze gondolhattam volna akár Roger nyúlra is, mert lehet, hogy simán csak ez a név tetszik. Szóval néha van ilyen, hogy egy könyv egy másikra is hat számomra...)

Visszatérve a Legyek Ura Rogerjére, talán eleinte itt is Roger Parslow-val azonosítottam öntudatlanul, és emiatt keltette fel a figyelmemet. Titokban azt reméltem, hogy ő is pozitív hős lesz, de sajnos nem az lett. Sőt! Samsericről pedig szintén feltételeztem valamit az elején... velük kapcsolatban olyan érzésem volt, hogy át fognak sodródni a negatív oldalra, de végül ez nem történt meg szerencsére.  Ahogy halad előre a történet, úgy kerül a felszínre a szereplők valódi jelleme, melyet már nem befolyásol semmilyen szabály vagy társadalmi kötöttség. Rogerrel szemben áll Simon, aki szintén Jack kórusának tagja. De már kezdetben is kilóg a sorból, elájul, így a tagság nem predesztinálja arra, hogy Jack oldalán álljon. Mindkét karakter csendes, keveset beszél, gyakran van egyedül, csakhogy az egyikük a rosszat, a másikuk a jót jelképezi. "Roger karját egy civilizáció fegyelmezte, amely már mit sem tudott róla, s maga is már romokban hevert." (73. o.) - szórakozásból köveket dobál, de még nem meri eltalálni vele a másik gyereket, Henryt. Itt még működnek a szabályok, melyek az otthonra és a felnőttekre emlékeztetnek, de már nem sokáig. Hiába áll Jack a középpontban mint "vad", Roger észrevétlenül sokkal hamarabb válik vaddá, mint ő. Minél többet gondolkozom a karaktereken, egyre inkább afelé hajlok, hogy Jack, annak ellenére, hogy ő a negatív főhős, mégis őriz valamit abból, hogy  valamikor kórusvezető, egyszerű iskolásfiú volt, néhány megnyilvánulása erre enged következtetni (pl. amikor be akarja bizonyítani, hogy ő lenne az igazi főnök, és sorolja, hogy Ralph-hoz képest miben jobb - kórusvezető, tud énekelni, vadászni stb.). Roger viszont tényleg a "személytelen hatalom megtestesülése".

Simon, igaz, hogy csak kevésszer szólal meg, de ő az, aki tudja az igazságot, csak már nincs alkalma elmondani a többieknek. Talán ő menthette volna meg az egész helyzetet. Ő az, aki korán felismeri, hogy mit tesz a félelem, de nem veszik komolyan: hogy az Állat bennünk lenne? Nevetséges gondolat. Szerintem nagyon jól kidolgozott a könyvben ez az ellentétpár, bár ez csak később tűnt fel nekem, hiszen a fő ellentétpárt Ralph és Jack alkotja. Ugyanakkor ott van még Röfi is, aki kívülálló, különc, és bár a "jók" oldalán van, mintha nem tartozna egyik oldalhoz sem. Az eltört szemüveg már előrevetíti a tragédiát, és a kagyló megsemmisülése is azt jelzi a végén: hiába jön a segítség, elveszett minden.

Hogy ki volt a kedvenc karakterem a könyvből, nehéz megmondani... tulajdonképpen minden főszereplőt kedveltem bizonyos szemszögből, ugyanis mindegyikük jól ki volt dolgozva, a helyén volt minden. Na jó, közben rájöttem, hogy Roger és Simon, az ellentétpár a két kedvenc szereplőm! Simon, mert olyan ártatlan és kedves, Roger meg pont az ellenkezője, sötét, titokzatos és kegyetlen.

Itt olvashattok idézeteket a könyvből.

A könyvnek két filmes feldolgozása is született: egy fekete-fehér angol és a színes amerikai.

Az első adaptációt Peter Brook rendezte, és 1963-ban mutatták be. Véleményem szerint nagyon jól visszaadja a könyv hangulatát, és a cselekményt is jól követi. Sajnos elég régen láttam magyarul, így a szinkronról nem tudok mit írni, csak magáról a filmről, amit angolul tudtam beszerezni (bár állítólag dvd-n is kapható, szóval ennek utána fogok nézni!). Most az angol változatot mutatom be, de a poszt végén pár szó lesz a magyarról is (kiegészítés).

Ennél a filmnél mintha megelevenedne a könyv. Egyes jelenetek pontosan úgy néznek ki, ahogy azt elképzeltem olvasás közben. Ilyen pl. a kórus megjelenése.

Indító képsorok: itt még iskolásfiúkat látunk

A kórus feltűnik a parton: ezt pont így képzeltem el

A film nagyon jól követi a könyv cselekményét. Néhány dolog persze kimaradt, mivel semmit sem lehet szó szerint a vászonra vinni. A film állóképekkel indul: egy iskolát mutatnak benne, életképekkel, iskolás fiúkkal (főszereplőinkkel), tanóra, kórus, krikettezés... majd fokozatosan átvált háborús képekre, végül pedig a repülő lezuhanását látjuk. Innentől kezdődik a könyv, már a szigeten vagyunk. Megismerjük a szereplőket, ahogy a könyvben. A főszereplők azok, akik bizonyos szempontból komolyan veszik a helyzetet, a többiek inkább játékként fogják fel az egészet. A két vezéregyéniség már mintha az elején is konkurálna egymással. Jól mutatja be a film, hogy Jack már kezdetben is hajlamos az erőszakosságra, pl. amikor a késével belevág egy fatörzsbe. Röfi karakterét is jól eltalálták. Igaz, Ralph nem szőke, ahogy a könyvben, de illik hozzá ez a megjelenés is.

Néhány fontos mozzanat van, amit mindenképpen szeretnék kiemelni. Az elvadulás egyik jele, amikor Percival a gondosan betanult lakcímét kezdi elfelejteni, ezt is nagyon jól visszaadták a filmben. Jack karaktere is nagyon jól kidolgozott: például amikor dühösen elrohan, és kiválik a csapatból, remek alakítás. Ennek folyománya, amikor a magányos Jacket látjuk, ahogy vadászmozdulatokat gyakorol, és Roger az, aki elsőként csatlakozik hozzá. Már egyből látható, hogy ő lesz Jack jobbkeze. (Ez a jelenet nincs a könyvben, viszont szerintem nagyon jó, hogy betették a filmbe). Röfi halálát pedig döbbent csend fogadja, csak a zúgó tenger zaja hallatszik. Még Jack is mintha megrendülne egy pillanatra, ahogy mutatják az arcát közelről. Az egyetlen személy, aki tényleg megtestesíti a teljes gonoszt, az Roger. A fokozatos elvadulást jól bemutatja a film, és érdekes kontraszt, ahogy időnként még felbukkannak a régi dolgok is. Úgy érzem, ennek a filmnek a valódi főszereplője Jack.

Előtérben Simon, a háttérben Roger. A Jó és a Rossz.

Ralph és Röfi a film elején

A film zenéje is erre az ellentétre épít. Alapvetően kevés a zene, tulajdonképpen háromféle van belőle: van egy indulószerű dal, mely talán az iskolára utal. "Törzsi" dobszó, amely a számkivetett helyzetet és a vadakat jelképezi. És végül a kórus előadásában a Kyrie eleison, mely végigkíséri a filmet, és ez az, ami időnként fájdalmasan emlékeztet arra, hogy nem is olyan rég még csak egy csapat angol iskolásfiút láthattunk, akik egy szigeten ragadtak. A film vége pedig igazi katarzisélményt nyújt, ahogy feltűnnek a megmentők, a felnőttek, akik azonban nem is sejtik, hogy mi történt. A két matróz ártatlan tekintete mindent elárul, látszik rajtuk, hogy teljesen bizakodva szálltak partra, hogy megmentsék a fiúkat.

Jack sértődötten elvonul

Jack mint főnök a törzse körében, a lakomán

Jack Merridew a film ikonokus képén

Roger: "Ott! Az Állat!" Tánc, őrület... 

Tehát összességében ez egy nagyon jó adaptáció! Mindenképpen ajánlott a megnézése, akár olvastuk a könyvet, akár nem! A könyvet hűen követi, de ki is egészíti. Az IMDB-n olvastam néhány érdekességet, pl. hogy olyan nagy volt a tenger és a környezet háttérzaja, hogy semmit sem lehetett hallani a szövegből, így minden forgatási nap végén felmondatták a fiúkkal a szöveget újra. Tehát gyakorlatilag utószinkronnal készült a film. De olvastam olyan pletykát is, hogy a Rogert játszó fiú annyira beleélte magát a szerepébe, hogy a forgatási szünetekben gyíkok gyilkolásával töltötte az időt...:S

További érdekességek:
Az 1963-as filmmel kapcsolatban (angol)
Az 1963-as filmről és a könyvről (angol)

A második filmadaptáció 1990-ben készült, az elsővel ellentétben ez színes és amerikai gyártású. Rendezője Harry Hook. Sajnos szerintem ez nem egy túl jól sikerült adaptáció. Nem az a bajom, hogy eltér az eredeti történettől, hanem valahogy "nem jön át" az egész. Az eleje nem indul rosszul, vízben úszó embereket látunk, tehát sejthető, valamilyen katasztrófa történt. Különbség az is, hogy a gyerekek egyszerre jelennek meg: mindannyian a katonai iskolába járnak, és nincs egy eleve külön kezelt csoport, a kórus Jack vezetésével, mint a könyvben. Szerintem ez egy fontos része a könyvnek, mert Jacknél meghatározó az, hogy ő már főnök (volt) valahol, és emiatt rosszul esik neki, hogy nem őt nevezik ki ismét vezetőnek, hanem Ralphot. Sajnos a szereplőket is nehéz felismerni, mert kimarad a bemutatkozós jelenet is, ahol mindenki megmondja a nevét, hogy egymást megismerjék, és hogy a néző ill. olvasó is megismerje őket. Eleinte még nem tudni, kiből lesz fontos szereplő, de adva van egy halmaz, ahonnan kiemelkedhetnek. Még egy fontos dolog van, ami eltér: kezdettől fogva van velük egy felnőtt is, igaz, hogy szinte öntudatlan állapotban, de felnőtt. Ez akár egy jó motívum is lehetne, pl. ki lehetett volna hozni azt, hogy ez a felnőtt egyfajta (hamis) biztonságérzetet kelt a szereplőkben, ahogy az elején el is hangzik egy mondat, ami erre utal. Szerintem nem használták ki eléggé ezt a lehetőséget. Ez a felnőtt lesz majd a "szörny" is, nem egy lezuhanó pilóta, mint eredetileg. Emiatt valahogy nem jött át a félelem az ismeretlentől.

Röfi - az ő karaktere legalább kinézetre stimmelt

Simon és a kaméleon

A karakterek közül Röfi, Ralph és Jack elég jól hozta a formáját, bár Jack elsőre nem tűnt túl veszélyesnek az "angyali" megjelenésével. Ez például egy jó pont volt, hogy így játszottak az ellentétekkel, annak ellenére, hogy a könyvben teljesen máshogy írta le őket a szerző. Röfi karakterét jól eltalálták, megjelenése teljesen illett a könyvben leírtakhoz, viszont elég kevés időt szenteltek neki, sőt a neve, ami a könyvben fontos, itt nem is volt nagyon megmagyarázva. Roger és az ikrek viszont eléggé beleolvadtak a többiek közé, pedig ők voltak a könyvben még kiemelt figurák. Simont viszont jól fel lehetett ismerni, őt kedveltem ebben a filmben is: ő jelenítette meg az optimista hozzáállást. Az ellentétpár itt is megjelenik, amit a könyvnél is írtam, sőt burkoltan előrevetíti a jövőt is: vadászatra készülve Roger lelöki Simon kaméleonját a válláról, és leszúrja (vagy legalább is a botját odanyomja). Röfi halálakor az első filmváltozathoz képest itt jobban követik a könyvet: pillanatnyi döbbent csend, Jack is sokkoltnak tűnik, de utána ezt leplezve Ralphra kiabál, hogy most már egyedül maradt. Majd köveket kezdenek dobálni Ralphra, ami jelképezi, hogy már teljesen kiestek a valóságból, és fel sem fogják a dolog jelentőségét.

Jack disznóvérrel mázolja ki Roger arcát, majd a sajátját is 

Röfi és Ralph

Roger és Jack mint vadak - a két csapatra bomlás után

Tánc a tűz körül - ez a jelenet jól sikerült

Ami a magyar változatot illeti... a szinkronhangok részben tűrhetőek voltak (pl. Röfi és Ralph esetében), máskor viszont borzalmasak. Jack túl lányos volt. És nem tudom, kinek jutott eszébe, hogy az ikreknek női hangja legyen... egyébként kedvelem azt a színésznőt más szerepekben, de ide abszolút nem illett. Zavart a nyelvezetben a sok "szar"-ozás is. Nem mintha nem lehetne káromkodni, ha épp az passzol oda, de ezen az egy szón és változatain kívül mást nem is lehetett hallani (a szarba!, szarházi, beszari stb.), emiatt kissé egysíkúra sikeredett. Végül ami tényleg zavaró volt: Röfi neve és megszólítása. Igaz, hogy az eredetiben Piggy a neve, de a magyarban miért kellett ezt meghagyni? Főleg, hogy a könyvnek már a film előtt 30 évvel elkészült a magyar fordítása, és azóta számtalan kiadást megért, tehát nem egy ismeretlen könyvről van szó. A magyarban a kanonizált név: Röfi! Néha a filmben Malackának is nevezték, ez is a Piggyre utal (Piggy - valóban Malacka vagy Röfi), de ha valaki történetesen nem tud angolul, nem sokra megy ezzel a szójátékkal.

Szóval ez számomra egy eléggé felemásra sikeredett adaptáció. Voltak benne kiemelkedő jelenetek is, pl. amikor Jackék a tűz körül táncolnak, és Roger játssza el a disznó szerepét. A film zenéje is tetszett, illett a hangulathoz. Mivel a könyv sok helyen kötelező olvasmány, érdemes a filmadaptációt is megnézni akár egyedül, akár az osztállyal, de ezt semmiképp sem ajánlanám, csak az 1963-as változatot. Önmagában nézve nem rossz film, de adaptációnak nem tetszett. (A YouTube-on teljes filmként megtekinthető magyarul.) Mindkét filmről sok érdekességet lehet olvasni az IMDB oldalán a Trivia rovatban (linkek fentebb).

Nos, összegezve a dolgokat... mint látható, a könyv nagyon megragadott engem. A belőle készült filmek is, különösen az első. Aki még nem olvasta, annak nagyon ajánlom a könyvet. Happy endre ne számítson senki, ez egy nyomasztó történet. Az alapvetésen pedig érdemes elgondolkozni: mennyi időnek kell eltelnie, minek kell történnie, hogy végleg megszabaduljunk a társadalom által felállított szabályoktól? Mi történik, ha az ember alaptermészete csupasz valójában áll előttünk? És milyen ez a természet? Ha ebből a disztópikus könyvből indulunk ki, sajnos rossz hírem van...

(folyt. köv.)